Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Éteri üzenet a mag népének

2009.08.19

 
 
Kép
S most azok kedvéért, akik nem haladtak velem végig azon az úton, amit sokakkal kézen fogva járunk, pár dolgot elmagyarázok, ami nem mutat
 meg mást, mint hogy én, a magam, nem földi perspektívájából hogy látom mindazt, amit ti képviseltek, megéltek és megmutatni kívántok.
 
 
Azt mindannyian tudjátok, hogy az, hogy emberként itt éltek a földön,  az nem egy olyan állapot, úgymond, ami a semmiből lett és aztán a
 semmibe vész el. Ez egy olyan belső tudás minden emberben, hogy ennek az ellenkezőjét csak erővel, csak a hazugságra rápakolt állandó
 rétegezéssel lehet fenntartani. Azaz, ha azt mondod: "én csupán egy fizikai burokban lévő test vagyok, idegek és sejtek összessége, ami
 mielőtt én "létrejötte m", sehol sem volt, és miután megszűnik ez a lüktető test, én is nyomtalanul megszűnök létezni" - nos, ez egy olyan
 kijelentés, amit ha magadban el akarsz hitetni, ha ezt az alaphazugságot erővel fenn akarod tartani, akkor ezért, hogy úgy
 mondjam, egy életen át küzdened kell. Mert a te alaptudásod, alapigazságod az, hogy az élet örök, mindig is volt és mindig is lesz,
 és te egy elpusztíthatatlan, örökké létező tudat vagy, különféle módokon meghatározva magadat. Ezért az igazságért nem kell
 megküzdened, úgymond, mint ahogy az igazságért általában sosem kell, aranyom; ami küzdelmet megélsz magadban, az mindig abból fakad, hogy a
 belső igazságodhoz képest, egy annak fényében hazugságot táplálsz. És ezt bizony táplálni kell, nagyon szívós munkával, és ez bizony
 elfáraszt, kétségbe ejt, és sokszor harcba hív téged. S hogy ezt miért mondtam el így a bevezetőmben, édesem? Azért mert mindaz, amit belül megélsz, az mindig minden körülmények között megjelenik a külvilágodban, hogy úgy mondjam; azaz nincs belső történés annak
 manifeszt külső eseménysorozata nélkül.
 
 
S amikor arra kérdésre keressük a választ, hogy miért van az, hogy van most egy népcsoport szétszóródva a világban, amely keresi a helyét, és
 egy nagyon erőteljes átrendeződésen megy keresztül, akkor ennek az okait okosabb, ha nem "kint" hanem bent keressük. Legyél te most
 bárki, aki olvasod ezeket a sorokat, és legyél bármely kor gyermeke, egyet tudnod kell. A te drága, és e mostani formádban egyedülálló és
 megismételhetetlen életed semmi másról nem szól, mint hogy megtaláld a magad igazságát, azt az igazságot, ami téged felemel azáltal, hogy
 maga alá gyűri, úgymond, mindazt a sok-sok hazugságot, amit táplálsz magadban. És ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy te most azt
 hiszed, hogy van egy olyan objekt ív igazság, ami megmutatja neked, hogy ki is vagy te valójában. Mert az igazságod megtalálása
 természetesen nem szól másról, mint önmagad megtalálásáról, amiről ez az egyedi és csodálatos földi tapasztalásod most szól. S amikor azt
 mondod magadban; szeretném megtalálni, hogy ki is vagyok én; akkor valójában nem teszel mást, mint azt mondod egy egyszerűbb módon, hogy
 "szeretném megtapasztalni azt az igazságot, ami valójában tőlem függetlenül létezik és örök, mert ez fogja megmutatni számomra, hogy
 ehhez képest én ki vagyok". S hogy ezt jobban megértsétek, a következő példát tudom nektek mondani. Te egy tanár néni, avagy tanár bácsi vagy
 egy iskolában. És az, hogy te milyen tanár vagy, azt valójában két módon tudod lemérni. Az egyik mód, hogy a tanári teljesítményedet a
 gyermekek teljesítményéhez méred, azaz azt mondod: "ha a gyerekek jól teljesítenek, és jó osztályzatokat kapnak, akkor én bizony j ó tanár
 vagyok, jól végzem a munkám, és akkor azt tudom magamról mondani; lám, megtaláltam önmagam e tanári hivatásban". Azonban, ha a gyerekek
 rosszul teljesítenek, nem tanulják meg, amiket számukra kitűzöl, sorozatosan rosszul szerepelnek a tanulmányi versenyeken és még a
 dolgozataikra sem tudsz egy jobb jegyet adni soha, akkor azt gondolod; te egy rossz tanár vagy, te nem tudsz megfelelni az "elvárásoknak", és
 talán még odáig is eljutsz ebben az önostorozásban, hogy otthagyod a tanári pályát, mondván: "én nem vagyok tanárnak való".
 
S mi a másik út, annak megítélésében, hogy te milyen tanár vagy, kincsem? Hát az, hogy először te magadban eldöntöd mindentől és
 mindenkitől függetlenül, hogy milyen egy jó tanár. És természetesen, amikor ezt meghatározod, abban ott kell, hogy legyen a gyermekek
 teljesítménye is, hiszen maga a tanári hivatás erről szól, hogy úgy mondjam; arról, hogy ha tni akarsz a diákokra, hogy szeretnéd, ha ők
 minél több tudással távoznának, a te áldásos tevékenységed által, az iskolapadból. No de, ebben az esetben ez a tényező csak egy lesz a sok
 közül; azaz nem azt fogod mondani, hogy te a gyerekekhez képest vagy ilyen, vagy olyan tanár. Hanem azt fogod mondani; az hogy "jó tanár"
 az én igazságom szerint abból áll, hogy jól osztja be az idejét, s ezáltal mindig kipihent, derűs és tájékozott, a gyerekek szemszögéből
 képes látni és láttatni az adott tananyagot, képes differenciálni az egyes gyermekek között és nem homogenizálja az osztályt, képes
 rugalmasan reagálni az éppen adott helyzetekre, képes hatékonyan együttműködni mind a tanulókkal, mind pedig a kollégáival, mindig
 eredeti és autentikus, képviseli a maga álláspontját adott dolgokkal kapcsolatban, de ezt sohasem erőlteti rá másokra, és természetesen
 minden egyes gyermekből a lehetőségei, az érde klődése és a képességei alapján a legtöbbet képes kihozni, úgymond. Ugye, ha így határozza meg
 magát egy pedagógus, akkor sokkal közelebb kerül önmagához e tanári pálya során, mint ha azt mondja; az a jó tanár, akinek a tanulói
 mindig ötös dolgozatot írnak, és fegyelmezettek az órán. Mert míg ebben az esetben önmagát egy külső ponthoz mérve próbálta
 meghatározni, addig abban az esetben, amikor először önmagában kereste meg azt az igazságot, amit valóban annak él meg, akkor magát a
 külvilágot nem egyfajta olyan elemként nézi a világában, amihez képest ő ilyen vagy olyan, hanem valójában a külvilág csak egy mérce számára,
 ami mindig azt mutatja meg, hogy mennyire van közel, illetve távol önmaga igazságához. S ez nagyon nagy különbség, mert míg az első
 esetben a változtatást mindig a "külvilág" elemeinek az állítgatásával próbálja ez a drága tanár elvégezni; addig, ez utóbbi esetben meg
 min dig önmagában - és ez által változtat a külvilágon. Nem mindegy, kincsem, hogy ha elromlik az autód, és valami kattog és ráz, s azt
 érzed, nem úgy megy ez az autó, ahogy eddig szokott, hogy kiszállsz és felbontod az utat, mondván, biztos az út vacak, mert ráz és kattog az
 autó; vagy azt mondod, nézzük meg, mi lehet a futóműnél, ott valami bajnak kell lennie. És azok az emberek, akik nekiesnek minduntalan
 légkalapáccsal a felbetonozott útnak, mert valami kattog a keréknél, nem azért teszik ezt, mert nekik ez olyan könnyű megoldásnak tűnik,
 hanem azért, mert soha nem hallották azt az igazságot, amit én még nagyon sokszor fogok nektek elmondani, elismételni, amíg
 "szállóigétekké" nem válik, úgymond, hogy "minden veled kezdődik". Minden veled kezdődik, azaz ahhoz, hogy a világod jobb legyen, tedd
 magadat jobbá. Ahhoz, hogy megéld a békességet és a harmóniát, először neked kell harmonikusnak lenned, é s ahhoz hogy valóban egész-séges
 legyél, meg kell tudnod élni egy egységet önmagadon belül, és akkor, ezzel ez egységgel, automatikusan megszűnnek az ún. konfliktusaid. És
 ezek nem puszta tetszetős szavak, ezek nem csupán olyan szlogenek, úgymond, amiket hangzatosan lehet mondogatni, mindenféle megélés
 nélkül; ez egy olyan igazság, amit csak akkor tudsz átültetni a gyakorlat síkjára, ha valóban megértetted és megélted azt, hogy minden
 veled kezdődik; nincs külvilág nélküled, mert te, a te észlelő tudatod foglalja magában mindazt, amit te most "külvilágnak" tartasz.
 
 
S amikor most azokhoz szólok - országhatárok, és egyéb ember alkotta, mesterséges elválasztásoktól függetlenül -, akit mag népnek hívunk, s
 akik most megmutattok valamit, akkor a következőket tudom nektek mondani, drágáim! Ha te most egy olyan ember vagy - bőrszíntől,
 földrajzi elhelyezkedéstől, névtől és egyéb ténye zőtől függetlenül -, aki azt mondja magában a szívében: magyar vagyok; akkor tudd, ez most
 nem csupán egy nemzet, egy anyanyelv egy családfa, egy történelem, egy múlt iránti elkötelezettség, hanem egy, a te életedben megtörténő
 egyéni változásé is. Ha ezt a mondatot, hogy "magyar vagyok", ki tudod igazságként mondani - még egyszer mondom, nem társadalmi, vagy
 politikai, hanem nevezzük úgy, hogy egyfajta érzelmi síkon -, akkor te egy olyan belső változáson mész keresztül, ami valójában most
 egyedülálló jelenség a földön. Mert ez a magyar energia egy olyan ősi eredetű energia, ami nagyon régóta érik-érik, hogy aztán érett
 gyümölcsként lehulljon a fáról. És természetesen vannak más gyümölcsök is; vannak szilvák, szőlők, cseresznyék és dinnyék - de ez az almafa a
 legrégibb fa ebben a gyümölcsösben, és ahogy vele kezdődött minden, most vele is fog befejeződni egy olyan kör, ami után szép lassan a
& nbsp;többi fáról is lehull a gyümölcs. Ha te most azt tudod magadban mondani, minden ellenérzés nélkül, úgymond, hogy "magyar vagyok" -
 akkor tudnod kell, egy olyan fejlődési hullám élharcosa vagy, aki a saját életével sokaknak fog irányt mutatni. Ha te azt tudod mondani a
 szívedben, minden balga politikai címke ellenére, hogy igen, számomra az egy alapigazság, hogy magyar vagyok; akkor tudd, te most azért vagy
 itt a földön, és azért hordozod a lényedben ezt a magenergiát, ami most almává érett, hogy megmutasd, hogyan lesz a magból alma. S ez
 valójában egy hosszú és sokszor nem is látványos folyamat; hiszen az a kis mag sokáig a föld alatt él, s mire ebből hatalmas, érett gyümölcs
 lesz újra, sok-sok időnek kell eltelnie, egy kicsit, hogy úgy mondjam, mellőzött helyzetben, mert egy hatalmas díszkertben, egy egyszerű kis
 almafa fel sem tűnik. S ha te azt tudod magadban mondani, igen, bármi is törté njék velem, én magyar vagyok, s igazából nem tudom, mit is
 kellene ezzel az érzéssel kezdenem; akkor most kérlek, figyelj rám, olvasd el a soraimat, hogy aztán a végén eldönthesd; elfogadod, vagy
 hazugnak minősíted. Ez mindig a te választásod, és ezt képes is vagy mindig magadban eldönteni.
 
 
Nézd meg az életed, csak ezt a mostani, drága és csodás életed! Mit érzel magadban? Hogy valamit egész egyszerűen nem vagy képes
 megnyilvánítani, hogy van benned valami, ami sokkal több és nagyobb, mint amit a külvilág most visszatükröz rád. Úgy is fogalmazhatnék,
 hogy azt érezheted - s kérlek, bátran érezd is, mert jogos érzés -, hogy te több vagy, te sokkal több vagy annál, mint amit most rólad
 gondolnak, s amit önmagadnak is meg tudsz mutatni. S ha ezzel egyetértesz velem, akkor még egy dolgot vizsgálj meg magadban,
 mégpedig azt, hogy mennyire érzed magad alapvetően - most nem fizika ilag, hanem ott a mélyben - erősnek! Gyerünk, hunyd be egy
 pillanatra a szemed, és gondolj bele; mennyire erős vagy, és ezt neked érezned kell! De ezt az erőt sem tudod megnyilvánítani, önmagad és
 mások előtt is sokkal, de sokkal gyengébbnek tűnsz, mint amit önmagadban erről érzel! S most egy utolsó dolgot próbálj meg megérezni
 önmagadban; azt kell érezned, hogy szét vagy szóródva, s bár van egy egység, amire azt tudod mondani "ez vagyok én", de valahogy azt kell
 érezned, ez nem elég koncentrált; egyfajta "itt is vagyok, ott is vagyok, sehol sem vagyok" érzéssel küzdesz. És nagyon fáraszt már
 téged az, hogy állandóan azt érzed, "össze kell szedned magadat".
 
 
S ha ezeket az érzéseket érzed, akkor nagyon figyelj rám, te egyetlen erős, hatalmas és egységes barátom. Te valaha pontosan az voltál, amit
 ott belül homályosan érzel magadról, s mindezt, hogy úgy mondjam, elástad a föld al á, hogy megsokszorozd a hatalmadat, erődet és
 egységedet egy olyan almafa révén, amit ebből a nagy és erős egy magból neveltél. És ez a fa megnőtt és hatalmas lombkoronájával befedi
 az egész földet. És mindaz a feszültség, mindaz a kitörésre váró erő, mindaz a benned egy robbanás előttihez hasonlatos állapot azért van,
 mert te most egy almaként ott lógsz ezen a fán és érzed; le fogsz esni, és akkor vége lesz mindennek. S tartod magad, tartod magad, már
 egy ideje erőnek erejével tartod magad, hogy azt mondhasd; én egy alma vagyok egy fán. De ezt nem fogod tovább bírni, édesem, mert akkorára
 értél és olyan hatalmas vagy, hogy nem bírod el önmagad súlyát és lepotyogsz. És lepotyog szép lassan a maga ütemében az összes
 gyönyörű, érett piros alma erről a fáról; erről az egy magból kinőtt fáról, édes gyümölcsével beterítve az egész földet. És akkor
 meglátjátok egymást, meglátod azokat a testvéreide t, akiket azért nem ismertél meg, mert eltakarta őket a szemed elől e hatalmas fának a
 zöld lombkoronája. Nem tudod, milyen sokan vagytok, így van? Mint ahogy nem tudod, milyen egységesek vagytok, ugye? És nem tudjátok,
 milyen hatalmasok vagytok? De valahol tudnod kell, hiszen minden veled kezdődik, és a szívedben te ezt pontosan érzed; ezt a kirobbanó erőt,
 ezt a hihetetlen nagyságot, és ezt az egész világot átívelő egységet.
 
 
Édes, drága, angyalom! Te most pont azon a ponton vagy, hogy nincs más választásod, mint elengedni ezt a szorítást, és hagyni, hogy az érett
 gyümölcs a földre essen. Hidd el, drágám, ez biztonságos és valójában csodálatos; a gyümölcs beteljesülése az, amikor ismét a földbe térhet.
 És ez nem egy olyan folyamat lesz, amitől most félsz, hogy akkor mindent elveszítesz, mert ez csak a látszat! És ezt is érzed, ó már
 milyen régóta érzed: egy látszatvilágban éls z valóságként. Sokszor érezted már azt ugye, olyan ez, mint egy rossz álom, és ebben az egész
 borzalmas kavalkádban te magad vagy az egyetlen valóságos pont? Nos, drágám, tudnod kell, ez így is van. Egy olyan út végén állsz, ami a
 valós beteljesülés ígéretét hordozza magában, s amire én azt mondom; engedd el azt az ágat, s az nem egyfajta megsemmisülés, sem
 fizikailag, sem pedig a te drága lelked tekintetében, nem. Ez egy újjászületés, mégpedig egy eddig példátlan és példamutató
 újjászületés. S ha körülnézel, és azt mondod; "ugyan már, hogy engedhetném el azt az ágat, amikor azt látom, ebben a gyümölcsösben
 mindenki képes még tartani, csak nekem nem megy, s biztos velem van a baj!" - akkor én erre azt mondom, drágám, csak azért látod így, mert
 nem látod most a dolgokat egyben. A többi fa még éretlen, mert sokkal fiatalabbak a te hatalmas fádnál, és aki ezzel vitatkozik, aki ettől
 ingerül t lesz, csak azért teszi ezt, mert egy hazugságot repeszt meg benne ez a kijelentés. A magyar a legősibb nép a világon, ez volt az
 az energia (s megint kihangsúlyozom, én nem "gondolkodom" nemzetben, úgymond, csak energetikában), tehát a magyar az az energia, amivel az
 ember, hogy úgy mondjam, "lehozta" az éterit a földre. Ha te ezt nem hiszed, édesem, azzal sincs semmi baj, ez csak azért van, mert egy
 olyan felépített hazugságfal van benned, ami nem engedi meglátni az igazságot. S ez az ősi energia egy apró egységes pontból szétszórta
 magát, mint amikor sok magot szétszórsz a termőföldbe. És ezek a magocskák kikeltek, s elkezdtek növekedni, de nem tudtak nagyra nőni,
 mert még apró cserje korukban mindig lenyesegették az ágaikat. De egy mag, egy nagy és erős mag képes volt szinte észrevétlenül nagyra nőni,
 és hiába próbálták meg a gyümölcsösben, hogy úgy mondjam, az ágait elválasztani egymástól, hiába estek neki többször is fűrészekkel; nem
 tudták elpusztítani. És ennek az az oka, hogy nem volt látszólag olyan értékes eleinte ez a fácska, nem volt fontos, hogy úgy mondjam a
 kertészek számára a sok datolya, ananász és egyéb gyümölcs mellett. De amikor rájöttek, olyan gyökérzete van ennek a fának, ami az egész
 gyümölcsöst áthálózza, nagyon megijedtek, féltették a datolyát, ananászt és a sok, még csak érő kivit. De akkor már késő volt; mert a
 sok kis fakezdemény és a nagy magból kinőtt fa gyökérzete a föld alatt összenőtt, a lombja a legmagasabbra nyúlt az égben, és már nem lehet
 elpusztítani. S ahogy rángatják, tépik ezt a fát, egyre több gyümölcs hullik le róla a földre; érett, zamatos gyümölcs. S valójában majd
 mindenki, aki ebbe a gyümölcsösbe téved, csak ezt a zamatos gyümölcsöt fogja csodálni és összeszedni; mert ez lesz itt a leghasznosabb
 termés, hogy úgy mondjam, hosszú idők ót a.
 
 
S ha netán nem értenétek a szimbólumot, amit elétek tártam (annak érdekében, hogy mindezt elsőre ne elmével, hanem szívvel értse meg az,
 akinek ez valójában szól); most ezen üzenet végén áttérek a konkrétumok szintjére, még egyszer leszögezve, hogy az álláspontom,
 egy olyan, hogy úgy mondjam, perspektíva szülte nézőpont eredménye, ami nem földi, nem lineáris idő által meghatározott és nem is emberi.
 Ha ezt képes vagy elfogadni, akkor tudsz velem tovább haladni, ha ez neked nehézséget okoz - mert nem vagy képes még azt mondani magadban,
 igazságként megélve, hogy van egy ilyen nézőpont -, akkor sincs semmi baj, édesem, ne harcolj magaddal. Majd amikor ennek számodra eljön az
 ideje, maguktól leomlanak a falak, hiszen az, hogy most olvasod ezeket a sorokat - bármilyen érzéseket is kelt benned -, azt jelenti; ez a
 folyamat benned elkezdődött. Ne harcolj semmivel, és ne állj ellen t semminek önmagadban; csak hagyd, hogy a dolgok úgy jelenjenek meg
 benned, ahogy épp akarnak, és akkor meglátod, a te belső, csodás világod mindig pontosan oda vezet téged, ami neked éppen akkor jó. És
 mindez azért fontos, mert mint azt említettem, ha te magyarnak vallod a szívedben magad - legyél akármilyen buta politikai koholmány
 szimpatizánsa, vagy bármely rád aggatott nemzet, vagy népcsoport tagja -, de ha a szívedben magyar vagy, te most életed legnagyobb változása
 előtt állsz. És azzal kezdtem ezt a kis irományt, édesem, hogy meg kell tudnod határozni a magad igazságát egy belső pontban, mert ez
 vezet téged majd el ahhoz, hogy mindezt a külvilágban is megtapasztalhasd. És amit a fentiekben az almafa szimbólumával
 mutattam meg, az számodra a gyakorlatban a következőket jelenti. Te most egy olyan helyzetben vagy az életedben, amikor változtatni
 szeretnél, s nem feltétlenül a körülm ényeiden, hanem leginkább magadban. Eljött számodra az ideje annak, hogy tegyél egy lépést azon
 a lépcsőn, amin olyan régóta menetelsz felfelé, és miután nem látod, hova vezet ez a lépcső, és nagyon fáradt vagy, nem vagy képes ezt a
 lépést megtenni, mert egy nagyon nagy lépés. De én látom, hova vezet; egy csodás kilátóhoz, egy olyan hűs és gyönyörű teraszhoz, hogy ha még
 ezt a lépést képes vagy megtenni, akkor ott végre megpihenhetsz, amire annyira régóta vársz. Te most legbelül azt érzed; ezt így nem bírom
 már tovább, s legyen bármi, ami ezt az érzést kiváltja, úgymond, hidd el, drágám; mindez azért van, mert kapaszkodsz, mert tartod magad.
 Most gondolod végig, kérlek, ha holnaptól mindent úgy csinálhatnál, ahogy valóban szeretnél, ha tényleg az lehetnél, akinek belül érzed
 magad, akkor mit tennél? Abbahagynád a tekerést, így van? Abbahagynád a kapaszkodást, így van? Elengednéd ezt a feszültsége t, amiről sokszor
 nem is tudod mi váltja ki belőled, így van? Fognád magad, és mindent elengedve, csak szabadon léteznél. Ha egy példával élhetek megint, nem
 tennél mást, csak felrepülnél az égbe, ezt a kalitkaajtót kinyitva, és ott csak vitorláznál, hogy még a szárnyaidat se kelljen egy darabig
 mozgatni. S mindez azért van, édesem, mert nagyon elfáradtál. Nagyon régóta menetelsz ezen a lépcsősoron, és most, amikor az utolsó és
 legnagyobb lépcsőfokot kellene megmásznod, elhagyott az erőd. Tudnod kell, drágám, ez azért van, mert ha belegondolsz, te megállás nélkül
 mentél; míg ha körbenézel, a többiek sokkal többet tudtak pihenni. Ha megnézed a magyarságnak a történelmét, pontosabban azt, amit most
 erről ti tudtok - és ami egyáltalán nem mutatja meg ennek a csodás energiának a teljes történetét -, azt kell látnod; ez a drága nép
 megállás nélkül menetelt - veled együtt. Mert te most, ebben az&nb sp;egyetlen emberi életedben ott hordozod ennek az energiának az egész,
 több évezredes történelmét, mint ahogy ez a drága mag nép magában hordozza minden egyén egyedi történetét is. Nézd csak meg, ameddig el
 tudsz látni a sok függöny és fal között, amit ennek a népnek a múltja elé emeltek! Nézd csak meg, a mostani tudásod alapján, milyen csodás
 módon mutatta meg az a nép mindazt egy nép történetén keresztül, amit minden egyénnek végig kell járni, és nézd meg milyen bölcs, tiszta és
 halk szavú, gyönyörű asszony lett belőle; egy idős bölcs, aki a nagy ricsaj közepette csöndesen üldögél, kezét fáradtan az ölébe ejtve, de
 majd ha megszólal, azt meghallja ez az egész sokadalom, hidd el! Nézd meg, édesem, ahogy a te egyéni életedet is végigkísérte az, amit ti
 "szelleminek" hívtok, hogy hogyan mutatta meg ugyanígy ez a nép, hogy hogyan lehet úgy egy fejlődési utat bejárni, hogy azzal a
 szellemiségge l, ami az ősi eredetet, a szellemi eredetet jelentette, soha nem szakította meg a kapcsolatát! Gondolj bele, édesem, hogy
 valójában ez a nép milyen ősi, csodálatos mítoszvilággal rendelkezik, milyen szellemi gyökerei vannak, ami aztán alapjául szolgálhatott
 számos nép mitológiájának! Nézd csak meg, ha érdekel, bátran kutass utána, hogy mindaz, amit az ókori mitológiákban megtalálsz, mindaz,
 amit a Bibliában megtalálsz, ott van a magyar nép ősi gyökereinél, jóval korábban megjelenve már, mint ezek a nem különben csodás munkák!
 Nézd meg, hogy a te életedben, csak a te egyéni életedben hogyan jelent meg mindez; hogy te világ életedben hordtál magadban egy olyan
 szellemi gyökérzetet, úgymond - ami bár nem volt feltétlenül szemmel látható, sokszor még számodra sem -, de a jelenlétéről mindig tudtál,
 és az életed fontos vezérfonala volt!
 
 
S mit jelent az, hogy engedd el a fát, és mit jelent az, hogy te egy alma vagy ezen a hatalmas fán? Drágám, ez egyetlen egy dolgot, hogy
 vedd észre, egy illúzió rabja vagy! Minden, amit most megtapasztalsz a maga abszurditásaival, a maga szívbemarkoló hazugságaival, vérlázító
 igazságtalanságaival, fájdalmas hitetlenségével és beteg, mocskos, ocsmány fekélyeivel: egy illúzió. Egy olyan világ, amit csak magadnak
 vetítettél oda, hogy megtapasztald önmagad igazságát oly hosszú idő után. Mint a példában a tanár - aki képes már meghatározni a "jó
 tanár" kritériumait önállóan, önmagában -, vetít magának egy pokolbeli osztályt, mert pontosan tudja, ha itt sikerül ezt az igazságot
 megőriznie, akkor ez tényleg így van. Ha sikerül e pokoli osztály ellenére is jó pedagógusnak maradnia, mert ő ezt egy belső igazágként
 éli meg, akkor nem lesz szüksége többet ilyen nehéz próbákra, úgymond, mert mehet tovább egy magasabb szinten tanítani - mondjuk a példa kedvéért egy egyetemre -, ahol már teljesen más kihívásokkal kell megküzdenie e tanári hivatás terén. S az, hogy engedd el ezt a fát,
 hogy lépj fel ezen a lépcsőn, nem jelent mást, mint hogy mondd ki: "Ez a beteg, hazug, velejéig romlottnak tűnő világ nem áll felettem! Mert
 valójában, ha alaposabban megnézzük, akkor mindaz, amit ez a világ most egyfajta borzalmas és elviselhetetlen nyomásként rám akar
 erőltetni, úgymond, az nem igaz; mert én belül mag-amban megtapasztaltam egy igazságot, ami, lám annyira feszít, hogy képes
 vagyok még a saját karomba is harapni a fájdalomtól." Tudd azt mondani; "ez a borzalmasan fegyelmezetlen, neveletlen, rossz
 képességekkel rendelkező osztály nem tudja megváltoztatni azt, amit magamról, mint tanárról gondolok, sőt segít mindezt megélni, hiszen
 ezért van itt, ezért kell vele megküzdenem". És ezt csak magadban kell megfogalmaznod, kincsem, nem tudsz, és má r nem is akarsz a külvilágon
 változtatni, így van? Nem is kell, ezért vagy te a mag nép egy útjelzője, úgymond, mert te ezt már felfogtad, csak még azt az utolsó
 egy lépést nem tetted meg, hogy mindezt képes legyél meg is nyilvánítani­ - ezt az elengedést, amikor azt mondod magadban csodás
 pedagógusként: "Nem akarom ezt az osztályt jobb eredményre bírni már. Nem akarom ezt az osztályt megfegyelmezni már. Megköszönöm nekik, hogy
 megmutattak nekem önmagamról valamit, és némán kilépek az osztályteremből." S ez nem jelent mást a te csodás életedben, mint
 bátran elengedni azt a korlátot, amit ennek a kalitkának a falán eddig fogtál, és csak egy pillantást kell jobbra nézned; és ott nyitva van
 az ajtó! Engedd el, drágám, mindazt, ami kívülről akarja most megmondani, hogy te milyen vagy! Engedd el azokat a pontokat az
 életedben szépen lassan, amit most úgy érzel, biztonsággal el tudsz! Kezd d kicsi dolgokkal, apró, pici dolgokkal! Menj vissza az alapokhoz,
 és akkor nem esel majd akkorát, ha összedől ez az egész építmény - ami már teljesen megrogyott -, mint azok, akik balga módon felfelé
 menekülnek. Te tudod, már régóta tudod, befelé és lefelé - ez a jó irány! Cseréld le bátran azt az új autót, aminek a részleteit nyögöd,
 egy használható régire! Tudd, a pénz fikció, nincs nagyobb értéke annak a "drágábbnak", ha az "olcsóbb" ugyanúgy kiszolgál téged. Engedd
 el ezeket a korlátokat; légy amennyire csak teheted egyszerű, hiszen már téged is zavar ez a sok rád aggatott, nem is rád való sallang! Ne
 engedd meg, hogy bárki megmondja neked, hogyan kell gondolkodnod; ne engedd meg, hogy megmondja neked bárki egy külső pontból, hogy ki
 vagy! Csak azt fogadd el, amit igaznak érzel, és ne add ki a hatalmat a kezedből a falra vetített illúzió látszólagos hatalmának! Nincs más
 dolgod, mint nag yon óvatosan - hogy nehogy elszédülj és eless -, elengedni ezeket a rácsokat; nincs más dolgod, mint nagyon lassan és
 óvatosan megpróbálni megélni - és ez által végre a maga teljességében megmutatni -, hogy ki vagy; mert ez ad majd erőt a többi drága
 gyümölcsnek is, hogy ha megérett erre, megtegye ugyanezt. Ugye tudod, mindig annak a legnehezebb, aki elsőnek ugrik le, mert előtte nincs
 egy példa, ami után a többiek már jóval magabiztosabban tudnak ugrani? Ugye tudod, hogy mindaz, amit most meg fogsz a testvéreiddel
 valósítani, örökre beírja a mag nép nevét, végre dicsőségesen ragyogva, a történelemkönyvekbe? Ugye tudod, hogy amit te most
 önmagadban és ezáltal a világban elkezdesz, millióknak lesz majd élő és követendő példa? Ugye tudod és érzed; van egy erő, amelyik sem
 benned, sem ezáltal a külvilágodban nem akarja, hogy te lehullj erről a fáról, és ez által valóban felemelkedj? Ugye tudod és ér zed, hogy
 amit tenned kell, hatalmas bátorságot kíván? De ugye azt is tudod, hogy ez benned mind ott van; ez a nagyság, erő, bátorság, bölcsesség
 és kitartás? Ott van, mert pontosan ez az, ami már akkorára nőtt, hogy nem viseli el ennek az ágnak a szorítását, és az ág sem bírja már ezt
 megtartani, így van? Nézz körül a te életedben, csak ott, sehol máshol, és vizsgáld meg; mit tudsz biztonsággal elengedni? Milyen
 hiedelmeket, beléd kódolt gátakat, olyan hitrendszereket, amik azt mondatják minden belső érzésed ellenére, hogy kicsi, semmirekellő és
 jelentéktelen vagy? Kik és miért mondják, hogy harapj bele a tested különböző részeibe, miért akarod összeharapdálni magad? Engedd ezt el,
 a sebek nagyon hamar begyógyulnak! S engedd el azt, hogy te egy savanyú szőlőszem vagy, nem! Ez már rég nem igaz, és sosem volt az;
 csak amíg pici, zöld almakezdemény voltál, a nagyszemű szőlők ezt el tudták hitetni veled! Engedd el a kishitűségedet, engedd el a
 félelmeidet, hidd el, amit érzel, az igaz! Nincs mitől félned, mert sokan vagytok! Képesek vagytok megtartani egymást; amikor elkezd ez az
 almaeső hullani a fáról, nem fogod megütni magad, hidd el! Te magyar vagy, és ez neked jelent most valamit. S ezzel nem azt mondom, hogy ma
egy másik nép, egy másik energia képviselőjének nem jelent semmit az ő önazonossága, vagy ahogy ti hívjátok "nemzetazonossága". De mint egy
olimpián, aki a dobogó csúcsán áll, annak szól a himnusz, holott a többi versenyző hazája sem kevesebb semmivel. A harci méneknek szól a
kürtszó, mást jelent a háború a katonáknak, és az otthon síró asszonyoknak. Te magyar vagy, és ez most számodra nagyon sokat jelent.
 Mert most magadban kell megszülnöd valamit, kincsem; egy olyan valamit, amit aztán ezáltal képes leszel széthinteni az egész világon:
 a valós, illúziómentes szabadságot. Ezt jelenti most az, hogy a m ag nép energiáját hordozod a szívedben. Azt, hogy te most a szabadság
 megtestesítője vagy, és ahogy ezt egyre jobban képes leszel megélni magadban, úgy táplálod ezzel az édes gyümölccsel a világodat. Ez a
 világ most megtanulja, hogy mi van az illúzión túl, és te leszel az, aki ezt képes leszel megmutatni; mert önmagadban mögé tudsz a vastag
 bársonyfüggönynek tekinteni. Mert az igazságod, ami aztán örökre szabaddá tesz téged, ott kopogtat benned. Engedd be magadba, és utána
 nem kell semmit tenned a külvilágban, minden ehhez fog igazodni. Merj szabad lenni; soha senki a szabadságodat nem veheti el, ha erre te nem
 adsz neki engedélyt. Aki más szabadságát erővel elveszi, valójában önmagát zárja ketrecbe - ezt nem nehéz belátni. Mert azt a rabot fogva
 kell tartani, nem lehet mellőle mozdulni, állandó őrséget kell mellette fenntartani; a fogvatartónak egy pillanat nyugta sincs. Nézd
 meg, menny it zaklatnak azok az erők, akik nem akarják, hogy szabad légy! Mennyi munka, mennyi papír, mennyi energia! De te bátor vagy és
 bölcs, és nem szállsz szembe velük; csak elengeded a rácsokat. Te mozdulatlan vagy, míg ők meg sem állnak - nem látod ezt, picim? Neked
 nincs más dolgod, mint önmagadban mindent életre hívni amiről beszéltem, és amit valóban ott érzel; és mindeközben várni. Nem rázod
 a rácsokat, hanem amelyiket tudod, elengeded, és szép lassan - ahogy önmagadban egyre erőteljesebben képes vagy megérezni, hogy szabad vagy
 -, meg fogod látni a nyitott ajtót, mert már nem azzal leszel elfoglalva, hogy hajlítgatod és rázod a rácsokat, hanem alaposan
 szemügyre tudod venni ezt a kalitkát. És akkor nincs más dolgod, mint huss!, kirepülni onnan. Mert addigra a börtönőrök már egyrészt nagyon
 elfáradnak az állandó őrizetben; másrészt azt látják nagyon régóta, bár a tekinteted tüzes és élénk, hogy n em mozdulsz; nem vagy számukra
 "veszélyes". S tudnod kell, ők valójában nincsenek a tekintetben, ahogy most gondolod; hidd el, a te energiád táplálta őket! Mert amíg
 nyomod az ajtót belülről, kívülről is lesz egy erő, ami meg feléd nyomja azt, hogy nehogy hasra vágódj. Engedd el, és akkor megszűnik az
 ellenerő. És az elengedés sohasem az erőtlenség, épp ellenkezőleg; mindig az erő jele.

 
Drágáim, nagyon sokan kérdeztetek erről, és a magam módján ezt a választ tudom nektek adni: ti szabadok vagytok, de még ezt nem vettétek észre! Nektek kinyílt a kalitkaajtó, de még nem láttátok meg. Érett, mézédes gyümölccsé nemesedtetek, de még ezt nem hiszitek el magatokról. Ti vagytok a legősibb fa, de elhitették veletek, hogy ez nincs így. És mindenhol ott vagytok egységben, de még ezt nem éltétek meg, megfogva egymás kezét minden falon, függönyön és elétek vetített illúzión túl. Áldás van rajtatok, drágáim, egy olyan csodálatos éteri energiát képviseltek most a földön, ami majd egyszer fénybe borít mindent. Ne engedjétek, hogy ezt a csodás fényt leplekkel letakarják, elvéve a fényerejét. Amit belül érzel, édesem, az mindig igaz. A hazudozók onnan ismerszenek meg, hogy a hazugságaik nélküled nem élnek meg, így van? De a te igazságod, az mindentől függetlenül világított hosszú időn át; s ezt mutatta meg neked ez a pokoli oszt ály. És akárki akármit mond ebben az osztályban rólad, te már tudod; ki fogsz lépni ennek az osztálynak az ajtaján, magad mögött hagyva azt a zsibongó gyerekhadat, és átlépsz az egyetemre, mert te ezt már szabadon megteheted. S hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt te már pontosan tudod; mint ahogy azt is mind tudtad, amiket én most mondtam neked. Mert csak egy kis megerősítést szerettetek volna mindannyian, egy kis visszaigazolást arról, hogy "lehetséges, igaz lehet, amit érzek?" És mi azt mondjuk neked - mi, akik mindazt, amit megéltek, egy teljesen más perspektívából látunk -, hogy igen, igaz. Áldottak vagytok, erősek vagytok, és sokakat fogtok táplálni a szabadság gyümölcsével. Legyetek azok, akik valójában vagytok, és akkor soha senki és semmi kívülről nem hathat rátok, és soha többet nem zárhat kalitkába - titeket, a levegő büszke és dicső urait.
 
 
 
Az összes, ezen az oldalon található - Lendvai Dóra közvetítése által
 leírt - tanítás, ami az oldalon ingyenes anyagként szerepel, az
 szabadon megosztható másokkal mindaddig, amíg a
 www.adamus-saint-germain.hu hivatkozásként említésre kerül, és az
 információ eredeti, teljes formájában kerül megjelenítésre, kizárólag
 térítésmentesen.
 
C 2009 Lendvai Dóra
  http://www.adamus-saint-germain.hu/index.php/hu/tanitasok/43-eteri-uezenet-a-mag-nepnek/289-uezenet-a-mag-nep-tagjainak

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.