Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eredetmítoszaink egyetemessége

2001.04.11

Eredetmítoszaink egyetemessége
 Fórika Éva


    Az analógiás logika legfőbb művelete éppen az analógiák, a megfelelések feltárása. Ebből adódik végső igazsága is, a „Minden egy” tétele...
    Tehát annak az archaikus kornak a gondolkodását, amelyben a mítoszok keletkeztek és még betöltöttek egy funkciót, az analógiás logika, a megfelelések feltárása jellemezte.
    A mítoszokban megnyilatkozó kor embere olyan jellegű információkat hagyott reánk, amelyekhez  szokványos látásmódunk, racionális gondolkodásunk nem ad kulcsot. Mai szóval élve a két gondolkodási rendszer nem kompatibilis.
           Be kell lépnünk tehát az analógiás logika rendszerébe, amennyiben hozzá akarunk férni a formai burkon túl lévő, a lényeges információkhoz. Minden bizonnyal nagy horderejű információkat tartalmaznak ezek a megnyilatkozási formák, hiszen évezrededekkel dacolva jutottak a mai kor emberéhez.
    Az archaikus gondolkodás ilyenszerű, kompatibilis rendszerben történő vizsgálatát lehetővé teszi az új modell, a hologram. (Gábor Dénes magyar tudósnak köszönhetően.)
    A hologramban minden részlet tartalmazza, hordozza az egészet.
    Tulajdonképpen a megfelelések, az analógiák magasabb szintje ez.
    Egy új, ismét egységes világkép van alakulóban, amely holisztikus.
           Ezt a holisztikus modellt, amely szerint minden részletben benne van az egész, próbáltam  alkalmazni én is, eredetmondáink vizsgálatához. Úgy gondolom, hogy minden állításom próbája éppen az, hogy, akárcsak egy hologram  részlete, tartalmazza a nagyobb egységet, az egészet, amelybe teljesen illeszkedik.
    Az elmondottak alapján talán nem meglepő, ha érveimet, bizonyítékaimat nem az összehasonlító néprajzból merítem, hanem az ún. „titkos tanok“ területéről. Ezek fényében meglepő tartalmak tárulkoztak fel előttem eredetmítoszainkról.
    A mítoszt teremtő, arhaikus egységben gondolkodó, látó emberről mondja Hamvas Béla hogy: „Pillantása nem tört meg az anyagi látszat burkán...Ezért volt képessége arra, hogy megszemélyesítésekben és genetikusan lásson: az erőkben meglássa a Hatalmakat és az Isteneket, de meglássa bennük az eredetet is. (Scientia sacra)
Két eredetmítoszunk van tulajdonképpen: a Csodaszarvas és az Emese álma.
Mindkettőben találunk egy „csodás“ lényt: az elsőben magát a „csodaszarvast“ - amint a neve is mutatja - az „Emese álmában“ pedig ott van a turul madár. Mindkettő szimbolikus jelentést hordoz, és akárcsak a többi mítikus állat, megjelenít egy szellemi tartalmat, egy ideát.
    Hamvas Béla szerint: “Az egyetlen lehetőség arra, hogy az ideákat meg lehessen ragadni a jelkép. A jelkép azomban rejtve van,… megfejtéséhez misztikus intuició kell.“ (Sciencia sacra)
A misztikus intuició éberség. Erről az éberségről állítják a Védák, hogy a legfőbb jót jelenti.
    Nem absztrakció utján létrejött fogalommal, szavakkal van tehát dolgunk a „csodaszarvas“ illetve a „turul“ madár esetében, hanem szimbólikus jelentéssel, az érzékfeletti észlelésből, a beavatottak, a táltosok belső látásából származó, az ideát, az örök igazságot kivetítő, jelképekkel állunk szemben.
    Ez a két mitikus állat, az arhaikus világkép törvényei szerint, szoros összefüggésben kell álljon egymással, hiszen ugyanannak a népnek az eredetmondáiban töltenek be kulcsfontosságú szerepet. Természetesen, mindkét eredetmonda ugyanazt a funkciót kell betöltse, mert egyazon néphez kapcsolódó információkat jelenítenek meg. Funkcióik a következők:
Megjelenítik a magyar nép történelmi sorsának kezdeteit.
A nép történeneti sorsát mint a kezdetekben már pontenciálisan adott erők és minőségek kiteljesítését mutatják fel.
Ezáltal magasabbrendű értelmet, tartalmat adnak a történelmi létnek.
Nyilvánvaló, hogy egy nép csak egyféle sorsot tölthet be. A két eredetmonda úgy kell kiegészítse egymást, hogy jelentésük kölcsönösen világítsa meg egymást üzenetét. E nélkül értelmét vesztené az eredetmonda, a nép, a közös történelmi sorsot osztó közösség számára.
    Ebben az esetben nem őrizte volna a meg a közös emlékezet, a hagyomány ezt a két gyönyörű mondát.Tudjuk, hogy Kézai Simon számára nem volt más forrás a Csodaszarvas mondájának lejegyzésekor mint az eleven népi emlékezet.
    Fontos dologra vetít fényt az a tény, hogy Kun László idejében még hittek az eredetmonda fontosságában. (Egyébként, nyilván, nem jegyezték volna le.) Jelzi ugyanis, hogy a nép látásmódjára, gondolkodásmódjára  még jellemző volt az univerzalitás.
    Ismét Hamvas Bélát idézem: “amikor egy nép az univerzalitást elveszti, nem tud többé mítoszt teremteni, sőt, mítoszában többé nem hisz.” (kiemelés tőlem)  
    Az eredetmonda a nép számára nem egyszerűen egy szép mese, hanem egy, az Isten által kijelölt küldetés közlése, mely értelmet ad a történelmi létnek. Küldetéstudattal rendelkezilk tehát az a nép amely elevenen őrzi még eredetmondáját. Az arhaikus világképben gondolkodó természeti népek ma is, éppen ennél fogva, nagy jelentőséget tulajdonítanak eredetmondáiknak. Ebbe gyökerezik erkölcsi értékrendjük, ehhez kapcsolódik rituális életük. Idézem Mircea Eliadet: “Az arhaikus ember léte végeredményben örökös ismétlése az idők kezdetén észlelt példaértékű mintáknak, egész rituális életük a kozmogónia függvénye.“ (Mituri, vise şi mistere” - Univers enciclopedic Bucureşti -1998.)
    Érdekes, hogy éppen a rituális jellegű Regős énekünkben találkozunk ismét a „csodaszarvassal”, pontosabban ez esetben a „csodafiú-szarvassal.”
    A regős ének, a regőlés rítusa is, akárcsak az eredetmonda, egy kezdethez, a minden évben ismétlődő téli napforduló utáni napokhoz kapcsolódik. A Nap évi útján, a téli napforduló után, újra erőre kap, elindul égi pályáján. A regőlés „csodafiúszarvasa” tehát napszimbólum. Jelentésében, mint a neve is mutatja szervesen kapcsolódik a „Csodaszarvashoz”. Lényeges megfigyelni, hogy a két jelkép mégsem azonos, csak analóg. Megfelelés és különbség egyaránt nyilvánvaló viszonyukban. A „fiú” szócska jelentése ugyanis egyaltalán nem elhanyagolható! Pontosan jelzi, hogy a létezés két különböző körére vonatkozik a csodaszarvas és a csodafiúszarvas által megjelenített minőségek, erők hatása.
    A „csoda” szó kapcsolása a szarvashoz, világosan jelzi, hogy kiemelten tisztelt, égi, isteni eredetű erők megjelenítéséről van szó. Ez természetes, ha az eretmonda funkciójára gondolunk. A központi alak, a csodaszarvas, megjeleníti, megszemélyesíti a legfontosabb erőket amelyek, mivel a kezdetben már adottak voltak, meghatározzák a magyar nép egész történeti sorsát. Tudjuk, hogy mindegyik hagyomány egyetért abban, hogy a kezdet minősége bármilyen vonatkozásban meghatározó a dolgok további alakulására. Az eredetmonda csodaszarvasának megjelenése egyszeri és megismételhetetlen minőséget kell  képviseljen, ahhoz, hogy mértékadó legyen a benne megjelenített információ, amely sajátosan, egyetlen nép történelmének kezdetére kell utaljon. Ebben az egyszeri minőségében különbözik a regős ének csodafiúszarvasától. Az ugyanis minden évben megjelenik, a téli napforduló után erőrekapó Nappal együtt. Ha a hagyományban a megismételhetetlen, egyszeri minőséget hordozó szarvas napszimbólum után kezdünk kutatni, rátalálunk a Nappal és a csodálatos égi erőt jelenítő szarvassal kapcsolatos sumér elképzelésre. E szerint egy hatalmas, agancskoronájú szarvas fut végig, a szarvai között lévő Nappal, a precessziós csillagmítoszi úton. A precessziós ciklus abból adódik, hogy a tavaszpont lassan eltolódik a zodiákus csillagkörén, mégpedig az évi körbefordulással fordított irányban.
    Ez a hatalmas út, amelyet 26000 év alatt jár körbe a Nap tengelye, egyben kozmikus jelentőségű ciklus: a Világév. Bőségesen elegendő idő bármely történeti sors, vagy küldetés betöltésére. Tényleg univerzális gondolkodás szükséges ahhoz, hogy ilyen méretek között keresse, és értelmezze egy nép a helyét az egyetemes emberiség sorsán belül. Mint látni fogjuk, joggal feltételezhetjük a precessziós csillagmítoszi út szarvasa és a mi csodaszarvasunk között a szerepkörök egyfajta analógiáját.
    A csodaszarvasunk eredetmondánkban az Ikrek: Hunor és Magor előtt bukkan fel, és teljesen megváltoztatja a sorsukat! Kézenfekvő tehát, hogy a találkozás fordulópontot jelöl, az égen a két állatövi jegy minőségének váltópontját. Mert: Ami a csillagos égen van, az megfelel annak, ami lenn, a földi életben is lejátszódik!
    Az IKREK jelképépezte minőséget a Csodaszarvas-ünő jelképezte minőség váltja fel. A csodaszarvas, képi jelentésében leszűkült, konkrétizálódott, amikor az eredetmonda szarvasünőről beszél. Az isteni eredetű erő,  melyet a középpontban levő szarvas kiábrázol, itt ünő alakjában jelenik meg. A teljesség ereje tehát, itt, a zodiákus által ábrázolt 12 aspektus közül az egyik minőséget erősíti fel. Azt a minőséget aktivizálja amelyet az “ünő” alakja jelenít meg.
    Tudjuk, hogy a beavatottak mindig annak a csillagképnek az erején, sugárzásán keresztül érzékelték az isteni sugallatot amelyikben a tavaszpont éppen tartózkodott. Ezt világosan mutatják az egymást követő korszakok, Világhónapok istenábrázolásai.
    A női jelleg, a befogadó, a megtermékenyülést segítő aspektus egyszeriben igen fontossá kellett váljon, ezért a megkülömböztető - ünő- jelző a csodaszarvas jelképben! A kettősség hangsúlyozása helyett
( Ikrek) a befogadó, a termékeny erők hangsúlyozódnak immár. Ezt a változást jelzi a csodás találkozás, a fordulópont, amikor az Ikrek előtt a Csodaszarvas ünő felbukkan, és sorsukban ezután vezető erőként működik tovább. Minőségváltozás történik a kozmikus Világév kerekén akkor, ha a tavaszpont egy másik állatővi jegybe lép át. Ne feledjük, a precessziós úton visszafele haladunk a zodiákus körén, így az Ikrek csillagképből a Bika csillagképbe lépünk át. A kettősség fontossága helyett, tehát a termékenység hangsúlyozódik. Minden hagyományban a Bika földi jegy, és mint idea kiábrázolja a természet felkészülését, készségét a megtermékenyülésre. Esetünkben a megtermékenyítő erők befogadására kerül a hangsúly, ezért is az átfedés a Bika jegye és a Csodaszarvas-ünő szimbólumok között. A szimbólumok síkján az átfedések természetesek.  Eredetmondánkban, a csodaszarvasünő tulajdonképpen a központi égi erő, a Csodaszarvas, számunkra megjelenő speciális alakja. Mint szellemi vezető erő, a sorsunkat kezdettől determináló törvényt jelenti. Azt jeleníti meg konkrétan, hogy a lét minden szintjén zajló, örökös megtermékenyülésben számunkra a befogadó szerep jutott, a készség az új minőség befogadására. Ezért  Csodaszarvas-ünő a szellemi vezetőerő szimbólikus képe, és csak rejtetten tartalmazza a Bika megtermékenyítő erejét. („Hej, regő, rejtem”).
    Ha helyesen értelmeztük a csillagmítoszi kiábrázolást, mindenütt meg kell jelenjen a Bika ahol a kezdetekre, a magyarság sorserőire utal a hagyomány. Mint Mircea Eiade is leírta a rítusok ugyebár a kezdetekben észlelt minták, vagyis a jelképes sorsképletek ismétlései.
Ez pontosan így is van! Mert hol is jelenik meg a  mondabeli Csodaszarvas rokona, a Csodafiúszarvas?
Az évkezdet rítusában, a regős énekben, mégpedig mindig a BIKA társaságában! Sebestyén Gyulától kezdve mindenki aki a regősök témáját kutatta egyetértett abban, hogy a két legjelentősebb alak a regősben a csodafiúszarvas és a bika. Nem tudták értelmezni a bika szerepét. A helyes értelmezéshez feltétlenül szükséges az analógiás gondolkodás figyelembe vétele, annak az éberségnek az értékelése amely az érzékfeletti valóság észleléséből származik, és így megteremtette és éltette a mítoszt, a rítust.
    Erre az éberségre búzdítanak maguk a regősök is : “Kelj fel , gazda, kelj fel” éneklik. Több ez, mint a fizikai lét síkján ténylegesen lejátszódó egyszerű költögetés, mert egy jelentéssel rendelkező rítus szerves része. Az érzékfeletti látás és észlelés ébersége szükséges ugyanis a rejtett sorserők meglátásához, a mindennapi életben való betöltésükhöz. A termékenységi erők megidézése, betöltése a földi valóság síkján a párok egybekelése. Ezért része a regősnek a párosítás, a lányt és a legényt „összeregölő“ rítus is. Nem későbbi jövedék ez a mozzanat, hanem amint láthatjuk szerves része a kezdeteket megidéző szakrális rítusnak! Minden részlet tökéletesen illeszkedik az egészbe.
    A bikáról, amely néha “rőt ökör” (újabb átfedés, amitől most eltekintek) képében is megjelenhet mindig elmondják, hogy régi törvény szerint van jelen! Ez, mint láthattuk, így igaz, hiszen a kezdetek sorserőit testesíti meg tulajdonképpen a bika, mint a regőlés passzív, de elmaradhatatlan szereplője, amikor a regőlés rítusa a kozmogónia törvényerejű üzenetét a precessziós napútról, a kisebbik körre, az ismétlődő, évi napútra viszi át.
    A regősök mint minden szakrális rítus gyakorlói nem tesznek egyebet minthogy ismétlik a kezdetek mintáit, a sorsot, a törvényt.
    A Bika és a Csodafiú szarvas egyaránt jelkép, és mint ilyen a rejtett idea, a sorserők  kiábrázolása: „Hej, regő rejtem“ ismétlik mindegyre a rítusban. Most már világosabb a csodaszarvas és a csodafiú-szarvas analóg viszonya is. A Csodaszarvas a középponti, égi, isteni erő jelképe, amely a precessziós úton, a 26 000 éves tapasztalás útján viszi körbe a Napot, (egyik aspektusa a csodaszarvas–ünő), a Csodafiúszarvas  a származék égierő kiábrázolása amely az évi tapasztalás útján viszi körbe a Napot. Mindkettő napszimbólum, sőt maga a Nap is szimbólikus jelentésű, egy még magasabb létsíkban.
Térjünk vissza ismét a bikához, a magyar mitológiában betöltött szerepéhez. Ennek a szerepnek mindig össze kell függenie a magyar nép sorsát irányító erőkkel, amelyek minden jelentős kezdetben, meg kell jelenjenek, az archaikus világkép törvénye szerint.
    Éppen ezért volt jelen Bika ott is, ahol a táltos felavatása történt. Ippolyi Arnold a “Magyar mitológia” címú művében leírja, hogy fő próbatételként a jövendő táltosnak a bikával kellett megküzdenie, miközben mintegy maga is bikává lett!
    Értelmezzük csak ezt a mozzanatot is az arhaikus gondolkodás szerint! A felavatás egy rítus, amelyben minden mozzanatnak szimbólikus értékű jelentése van. A táltos felavatása, nyilvánvalóan, éppen az egész közösségre ható sorserőkkel való sikeres küzdelem. Gondoljuk csak el, fölöslegesen igazolta volna a táltos ebben a küzdelemben csupán a bátorságát, az erejét. Nem erre a képességre volt igazán szüksége ugyanis a tevékenysége során. Tőle azt várta el a közösség, hogy átlásson a fizikai valóság burkán, hogy közvetítsen az égi erőkkel, avatkozzon bele a sorsba. A földi valóság szintjén, a beavatási rítusban, a sorserőket a bika mint állat jeleníti meg is. Ha a táltos legyőzi a bikát, igazolja, hogy igenis hatékonyabb, mint a többi halandó ember, mert a sors erőit uraló mágikus erők birtokában van. A Bika tehát ebben a rítusban is, a determináló erőket jeleníti meg, azokat amelyek a magyar nép sorsát már a kezdetektől meghatározták. Ezeknek az erőknek feltétlenül birtokában kell legyen a táltos, ezért vált a beavatása során, maga is mintegy bikává.
    A sorsunkat determináló, megtermékenyítő erők befogadása elől nem lehet kitérni. A lét minden síkján, az örökös megtermékenyülés, a befogadás a sorsunk, akár magasztosnak akár kegyetlennek éljük meg mindezt. Sejtésem szerint a valóban szakrális királyainknak erről a „régi törvényről” biztos tudásuk volt. A magyar nép beavatottjai voltak Ők. Észlelték, tudták a sors magasabbrendű értelmét. Ebből a tudásból születtek a ma is meglepően bölcsnek ható döntéseik. Gondoljunk csak Szent István királyunknak arra az intelmére, amely az idegenek befogadását írta elő! Ezzel a szakrális király önként ment elébe olyan történéseknek, melyek úgy tűnik, összefüggenek a magasabb értelmű sorsfeladatunkkal.
Lássuk most a csodaszarvas és a turul kapcsolatát! A turul madár, vagy a turul sas szerepe szintén a termékenységgel kapcsolatos. Álmában termékenyíti meg Emesét, Álmos ősünk anyját.
    Még a mítosz szimbólikus történésében is csak álombeli eseményről van szó, amely nem a fizikai idő síkján zajlik. Ez sejteti, hogy a fizikai lét síkján, vagyis a tapasztalás körén, amelyet a Világév zodiákus jegyei jelenítenek meg, valamilyen más minőség aktuális ugyan, de ez, az események lényegének szempontjából nem fontos. Nekünk magyaroknak ugyanis, ha új erő fakad is, annak a “régi törvénnyel”, a közös sorssal, kapcsolatban kell állnia. Az Emese öléből fakadó erő, új hajtás a régi törzsön, mellékág. A “tur “ szó jelentése Bobula Ida sumérológus szerint pontosan ez: kisebbik, mellék fény, illetve erő. A szláv nyelvekben a “tur “ éppen bikát jelent! Nyilván mindkét jelentésben benne van az a kozmikus tény, hogy a Bika zodiákussal szemben éppen a Skorpió-Sas kettős jegye található. Ez azt jelenti, hogy a két jegy (mármint a Bika és a Sas) hatása kiegészíti egymást. Amikor az egyik fő erő, az uralkodó eszme hordozója, a másik is jelen van mint a mellék eszme jelképe amely annak a korszaknak, Világhónapnak a gondolkodását szintén befolyásolja. Erre legjobb példa az Egyiptomi Ápisz bika, kinek képében a beavatottak a földi szférában megnyilatkozó istenséget ábrázolták, valamint párja a sasfejű Horus, aki az isteni önvaló tudatára ébredt lélek kiábrázolása volt.
    Elmondhatjuk tehát, hogy a turul madár és a bikát számunkra sajátosan megjelenítő csodaszarvas-ünő égi páros. Ebben az értelmezésben is be kellett helyettesíteni a csodaszarvas-ünő jelentését a bika jelképpel. Úgy is mondhatnánk, hogy a turul sas mint a mellékág eredeztetője egy újabb összefüggés-bizonyíték arra, hogy a fentiekben helyesen értelmeztük a főerőt. Nyilván, kell létezzen még egy nagyon lényeges oka annak, hogy a Bika csak rejtetten jelenik meg, mintegy átsugározva a csodaszarvas ünő alakján. Ennek a titoknak is csak a különböző szent tanokban rögzített hagyomány adhatja meg a nyitját. Számomra létezik egy magyarázat erre.
    A szarvas sumér neve : Dar-Mah. Ugyanez a kifejezés a szanszkrit budhista szóhasználatban a lélekben rejlő erőket jelenti. A szarvas tehát a lélek erejét is jelenti, mégpedig a központban levő erőt, hiszen körbevisz a precesszió 26ooo éves körén. A lélek belső erői közül az a középpont a jelenlegi ciklusban  amelynek erőcentrumát a szarvas jeleníti meg. Ez az erő a szív ereje, ugyanis a szívcentrum jelképe az említett tanokban éppen a Szarvas!
    A titkos tanok arról is tudnak, hogy nemcsak az ember lényében működnek erőközpontok, hanem maga a Föld is analóg módón van felépítve. A Föld szívcsakráját, vagyis a szíverő analóg központját az indiai hagyomány a mai Magyarország területére helyezi, mégpedig a Bükk hegységbe!!!
    Így már érthető, hogy miért éppen a szíverőt megjelenítő szarvas a vezetőnk. Számunkra valóban „Csodaszarvas”, hiszen létünk isteni titkának letéteményese.
    Eredetmítoszaink helyünket, időnket és feladatunkat univerzális látással a teljes ciklus, az egész emberiséget érintő Üdvterv fényében formálják meg. E mögött bizony kozmikus vallásos világkép áll, (és nem sámánizmus!) melynek méltó örökösei kellene legyünk!
    Segítsen ebben az alábbi idézet is, Albert Einsteintól:
„Úgy gondolom, hogy a kozmikus vallásos érzelmek a legerősebb, és a legnemesebb, legcsodálatosabb ösztönzői a tudományos kutatómunkának.”
Fórika Éva                                  
2oo1 , április 11.