Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A történész, a források és a valóság

2010.01.08

2000-ben látott napvilágot Georges Duby, a modern történetírás egyik kiváló francia alakjának önéletrajzi kötete Folytonos történelem címmel (Napvilág Kiadó), amelyben a tudós elsősorban történetírói módszerének kialakulásáról, fejlődéséről, etikai állásfoglalásáról mesél a maga közvetlen, szellemes, bölcs módján. Ha van időd, ajánlom, lapozz bele ebbe az olvasmányos könyvbe, mégpedig azelőtt, hogy belekezdenél a rendszeres tanulásba, mert magáról a rendszeres, egymásra épülő ismeretekről is képet kaphatsz és segítséget belőle a további tanuláshoz. Két idézettel szeretnék kedvet csinálni az olvasáshoz és a történelmi búvárkodáshoz.

"Egy ideje mind gyakrabban használom könyveimben az "én" szót. Én így figyelmeztetem az olvasót. Nem az igazságot akarom átadni neki, hanem a valószínűt sugallom, azt a képet állítom elé, amely bennem alakult ki az igazságról. Ehhez a képhez sokban hozzájárult a képzeletem is. Ügyeltem azonban arra, hogy a képzelet szilárdan támaszkodjon azokra a pillérekre, amelyeket a tisztesség, a tudósi tisztesség nevében nem manipuláltam, amelyek közül egyet sem hanyagoltam el, amelyeket gondosan ellenőriztem, hogy meggyőződjem szilárdságukról. A forrásokról beszélek, a bizonyítékaimról." (60. lap)

"Néhány megmaradt eredeti oklevél többségét a Saone-et-Loire megyei levéltár őrzi. Ahogy az néha lenni szokott, a levéltáros a rábízott iratok tulajdonosának érezte magát, és igyekezett minden betolakodót távol tartani. Gyanakvó éberségét sikerült kijátszanom, de végül is csalódnom kellett? A várt óriási agyag helyett alig valamit találtam. Néhány örömteli pillanat mégis várt rám az apró olvasószobában.
Egymagam volta. Végre elértem, hogy kihozzák az áhított kartondobozt. Óvatosan levettem a fedelét. Vajon mit találok a dobozban? Kiemeltem a legfelső iratcsomót, leoldottam róla a madzagot, és becsúsztattam a kezemet a pergamenlapok közé. Aztán megfogtam az egyiket és széthajtottam. Már pusztán az előkészületek is élvezetet jelentettek. Ezeknek a bőröknek gyakran kifejezetten kellemes az érintése, amihez hozzájárult a nagyközönség előli elzárt, titkos helyre való belépés keltette megilletődés. A nagy csendben úgy tűnt, mintha a gondosan szétterített és kisimított iratokból a rég kihunyt életek illata áradna. Az ember szinte érzi annak a másiknak a jelenlétét, aki nyolcszáz évvel korábban megfogta a lúdtollat, bemártotta a tintába, és lassan, meggondoltan rajzolni kezdte a pergamenre a betűket, ahogy csak az örökkévalóságnak írhat az ember, aztán a szöveg ott van előtte, üde frissességében. Kik olvasták előttem ezeket a szavakat? Legfeljebb négyen vagy öten. A kiválasztott boldog kevesek. Újabb élvezetet jelent a kibetűzés izgató türelemjátéka. A délután végén a jutalom alig néhány adat, de ezek csak az enyémek, mert én hajtottam fel őket, és a zsákmánynál nagyobb öröm volt maga a vadászat. Magunk előtt tartani és saját szemünkkel tanulmányozni ezeket az idők mélyéről itt maradt iratfoszlányokat, amelyek a hajótörés után előbukkanó roncsokra emlékeztetnek, megérinteni, megszagolni, nagyítóval vizsgálni ezeket a jelekkel telerótt tárgyakat, amelyeket magunk között "forrásnak" hívunk, ezek azok a pillanatok, amikor a történész úgy érzi, soha nem volt ilyen közel a konkrét valósághoz, a hőn áhított, de mindegyre szétfoszló igazsághoz." (26-28. lap)
forrás : www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/1het/tori/tori1.html